Emberi Gyarlóság

 2011.04.09. 08:19

A hetet mint már mennyaszonykám írta, Sztálinban együtt töltöttük, töltjük.

Most megint rájöttem, hogy az emberi gyarlóság, hülyeség, határtalan.
 

 

Család

 2011.04.08. 10:03

Hétőn jött a család újvárosba. Mi is jöttünk Apucival, vissza, nem mondom hosszú út volt... Hétőn még bementünk egy helyre, ahova már egy ideje fontolgatjuk, hogy bemenjünk-e. Péntek van, egész héten takarítottunk mint a kisangyal, de így legalább a konyhának van valamilyen kinézete mostmár. Apuci levitte Norcót játszani a térre, jól megvannak már. Ennek nagyon örülök. Néha még vannak féltkenykedései a fiatal úrnak, de semmi extra, nagyon imádja az apukáját.

Zür-zavar

 2011.04.03. 07:53

Kedden este volt egy kis összezörrenésünk Apucival, aminek az lett a vége, hogy lelépett skyperól. Én még a gép előtt maradtam, úgy két óráig és gondolkoztam a dolgokon. Úgy döntöttem másnap délután kimegyek a temetőbe meglátogatni egy nemrég elvesztett barátom. Szerdán egész délelőtt aggódtam, hogy hol mi lehet az én kedvesemmel, mert összesen két levelet kaptam tőle.  Reggel írt és hívott is, de nem vettem észre, mert Norcókám eltüntette a mobilom. Délbe leültem megetetni a kis lurkót, amikor megcsörrent a mobilom, addigra már előhalásztam. Apuci hívott. Hezitáltam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem. Négy szót mondott: "Gyere ki az udvarra". Nemértettem miért, de kimentem és legnagyobb meglepetésemre ott állt a kapuban. Egy levéllel és egy csokor rózsával, de ami a legfontosabb szíve összes szeretetével. Nem tudtam mit mondjak, nagyon örültem neki, hogy itt van, elképesztően, de egyben haragudtam is rá, mert ez azt jelentette, hogy sem órára nem ment, sem más fontos eseményekre. Bár ennél szebb s romantikusabb bocsánatkérést még nem kaptam. Ez a pár nap együtt nagyon jó volt arra is, hogy jobban megismerjük egymást. Ma megy haza, szerdán megyünk hozzá, legalábbis eddig úgy néz ki...

Költözés

 2011.03.28. 11:01

A blog átköltözött, mostantól ezen a címen lehet elérni a Fehér család blogját. Az előző címen pedig egy személyes blog fog létesülni.


 

Címkék: blog költözes

Fogadtattás

 2011.03.24. 21:37

Igazából, ha előre kérdeztek volna, akkor is azt mondom, hogy anyámék nem fogják jól fogadni a családomat, de ez azért már kezd túlzásba menni.

Címkék: esti szösszenet álom rokonok kétségbeesés apuci kétely

Apuci nálunk

 2011.03.22. 02:03

Ma ment haza Apuci. Szombaton jött és annyira nem akartam, hogy eljöjjön ez a nap. Elvoltunk egész hétvégén, túlságosan is. Sokat játszott Norcóval, aki folyton rá volt kattanva. Aztán ma, hogy hazament találta olyan amit mégsem kellett volna. Erre sajnos majdnem ráment a kapcsolatunk, de megegyeztünk, hogy ezek után őszintén, tiszta lappal. Kíváncsi vagyok rá. Eddig húztam (kb. Két hetet), ma felvarrtam a foltját, kicsit remegve, de megtettem. Viszont mivel majdnem ráment Apuci hülyeségére a kapcsolatunk megbántam. Túl korai volt, de mostmár mindegy. Egyenlőre marad a gyűrű is, aztán majd meglátjuk. elsőnek is szeretnék vele kettesben beszélgetni.

Címkék: esti szösszenet anyuci

Takarítási láz

 2011.03.18. 01:23

Egész nap takarítási lázban égek, de amikor Norcót letettem aludni este kilenckor, akkor vettem rá magam és ugortam neki. Úgy döntöttem nem felületeskedem.

Hosszú Hétvége

 2011.03.17. 00:12

Hétvégén ismét együtt volt a család. Szombaton reggel mentünk és nemrég tértünk haza. 5 hosszú izgalommal teli nap áll mögöttünk.
Szombaton apuci nagy meglepetéssel állt elő, hogy mi azt kérésére titokban tartom, de amint kiderül garantálom mindenki meglepődik majd. A vasárnapot egy rápihenéssel és persze sok játékkal töltöttük, amolyan mézesnapok voltak ezek. Hétfőn elmentünk a mamihoz egyrészt kirándulás szempontből másrészt bemutatni Apucit. Kedden délben ugyan jöttünk már haza, de jól éreztük magunkat. Sikeresen elhagytuk Norcó kabátját. Apuci sok nótát énekelt nekünk, amihez olykor Norcó is csatlakozott. Szerdán voltunk délelőtt állásinerjún, pontosabban engem elkísértek és ők addig a játszótéren voltak. Aztán voltunk a fősulin is, de a bölcsi végül kimaradt, azt majd legközelebb bepótoljuk. Új titulusomnak hűen mostmár apuci ágyba kapta a kapucsínót, sőt megvolt az első mosásom és vasalásom a számára. 
A hétvégén volt sok mindenben részünk, nagy játékok, huncutságok folytak, sok öröm volt jelen, amit néha néha felváltott a pár pillanatig tartó durci vagy sértődés, de összegzésében jól éreztük magunkat.

u.i.: Arról nem is beszélve, hogy Norcó egész végig Apát nyúzta, szót fogadott neki, de tökéletesen elvoltak...
 

Címkék: hétvége család szösszenet anyuci

Reggelt!

 2011.03.11. 07:24

Jó reggelt világ! Jó reggelt ismeretlen ismerősök!
Ez az este is hamar elszállt. Valamikor hajnali 2-3 óra környékén álltam fel a gép elől, s mentem be a szobába. Mivel nem tudtam elaludni miután Apuci lefeküdt, így elkezdtem átgondolni az élet nagy kérdéseit, aminek következtében nekiálltam (végre!) befejezni a Tempus foltját. Nem vagyok teljesen elégedett vele, de szép lett. Majd ha egyszer felkerül az Aufjára akkor mutatok képet, addig nem.

Címkék: kávé szösszenet reggel anyuci

Család

 2011.03.10. 23:41

Nálam igazából a család az, amiről beszélhetek, és nem csak a vér szerinti kötelékről van szó, hanem annál sokkal nagyobb dologról. A családot azok az emberek alkotják, akiket beengedsz az életedbe. A család az, ami támogat és átsegít dolgokon. Ők azok, akikkel igazán törődsz.

Címkék: család idézet anyuci

Zörrenések

 2011.03.10. 23:08

A mai nap sem volt túl fényes. Legalábbis részemről. Rosszul indult és a folytatás sem volt jobb. Apucival is többször félreértettük egymást. Lehet, hogy amíg le nem nyugszanak a kedélyek nem is írok. Nem akarok senkit összezavarni és azt sem akarom, hogy félreértések legyenek. Nagyon szeretem, hiányzik.  Remélem nem változnak a dolgok köztünk.

Címkék: család szösszenet anyuci

Pótlás

 2011.03.10. 18:15

Kicsit elmaradtam, már akartam este is írni, de végül elmaradt, lehet nem is nagy baj, most kicsit összeszedettebben tudom leírni így a dolgokat.

Címkék: tanulás suli szösszenet apuci kétely beadandó

Álmok - Gyerekek szobái

 2011.03.10. 00:54

Álmodozós napom második felvonása következik.
Megtaláltam a gyerekek szobáját. Laráé még kiságyas, bár szeretnék neki egy bölcsőt is, ami a szülői hálóban kapna helyet. Norcóé már ifjúsági, de a színösszeállítások nagyjából ugyan azok. (Erről Apuci még nem tud, meglepi)

Címkék: szösszenet álom anyuci norcó

Álmok - Esküvő

 2011.03.10. 00:47

Ma olyan álmodozós napom volt. Délután a majdani esküvőmet tervezgettem, estére gyerekbútorokat néztem. Rakok fel pár képet, milyen esküvőt képzeltünk el. (Apuci is rábólintott már a képekre)

Címkék: álom esküvő anyuci

Kételyek

 2011.03.09. 22:14

Nemrég még teljesen rá voltam állva, hogy megvarrjam Apucinak a Tempus foltot. Ma reggel eljutottam addig, hogy megvan a végleges minta és méret, rajzoltam sablont és új anyagnak kezdtem. Az első fél óra után rájöttem, hogy akkor lesz csak szép, ha türelemmel csinálom.

Címkék: család szösszenet kétely anyuci

Rokonság

 2011.03.09. 18:23

Na megvan a mai napi lelki adagom. Volt egy kirándulási ötletem hétvégére. Menjünk el a mamához! Tök jó lenne, a gyerek is csak egyszer látta még, én is rég voltam nagyapám birtokán, és Apucit is bemutatnám. Unokahúgom nyáron vitte bemutatni a vőlegényét (jó, egy szavam nem lehet ő a kis kedvenc, 19 körül van) akkor bezzeg összegyűlt a család. Felhívtam mamit, hogy lemennénk egyszer otthon lesz-e?

Címkék: család rokonok anyuci

Érdekes reggel

 2011.03.09. 11:23

A tegnapi überhepi ébredés és nap, majd az esti hangulatingadozás után, valahol reméltem, hogy ez a nap is úgy fog indulni, mint az elöző.

Dehát sajnos nem így lett. Nem mondom, hogy rosszul indult a napom, de azt se hogy olyan kirivó örömmel, mint tegnap.

Címkék: szösszenet reggel apuci

Bealudtam

 2011.03.09. 08:38

Valahogy éreztem, hogy el fogok aludni. Arra keltem fel reggel, hogy megszúrtam magam. Aztán elkapott a pánik és 5 percen keresztül kerestem a gyűrűt, hogy hova lett. Most a nyakamban lóg. A folt is szép lassan elkészül. Cudar hideg van kinn, nem tudom, hogy gondolják hétvégére a 16 fokot, de azért örülnék neki.

Címkék: szösszenet reggel anyuci

Anyuci és Apuci

 2011.03.09. 00:55

Címkék: család apuci anyuci

Hosszú éjszaka

 2011.03.09. 00:49

Egyenlőre abbahagyom a szerkesztgetést a blogon. A kinézet még változni fog, mert nem tetszik. Apuci is megkapta a hozzáférését, így ő is irkálhat majd mindenfélét, ami a család életéhez kapcsolódik.

Címkék: szösszenet este anyuci

Nyitány

 2011.03.08. 23:37

Új blogot nyitottam a családnak, mert az Újrakezdést kifejezetten Norcónak szántam. Ide jön, minden, ami kis családunkkal történik.

Címkék: család link új blog norcó

süti beállítások módosítása