A hetet mint már mennyaszonykám írta, Sztálinban együtt töltöttük, töltjük.

Most megint rájöttem, hogy az emberi gyarlóság, hülyeség, határtalan.
 

Van egy "kedves" lakótársam. Nevét nem említem, felesleges.

Az ablakban cigizve, kidobálja a csikkeket, amikor a többi lakó kérését tolmácsoltam, hogy haggya abba, és szedje fel a szemetét, akkor a képembe röhögöt, hogy mit képzelnek.

Egy hét ment rá, hogy a konyha igénytelen konyhának nézzen ki, ne pedig, úgy mint egy atomrobannás után.

Kedvesen megkértem, hogy a fürdöszobai szekrény ajtaját csukja be, mert Lona többször lefejelte, ezen sem változtatott.

A konyhai rendet azzal komentálta, hogy vlami változott, de nem tudja megmondani mi. de azóta is akkor van rend, hogyha mi rendet tartunk.

Elegem van. Költözni akarok. Ilyen körülmények mellett, hogy nem engedhetjük ki szegény kisfiamat a szobából, nem lehet élni.

Szerdán vizsgázok biztosítási ügynöknek, ha megvan, akkor már csak az első fituig kell kibírni.

remélem hamar itt lesz.