Norcikám kicuccolt hozzánk tegnap. Kaptunk egy hívást a bölcsiből egy óra felé, hogy nagyon lázas, tudván, hogy mi a helyzet nem erőltették, hogy szaladjak érte csak jeleztek felénk. Apukára rácsörögtem mi a helyzet, ha jön hazafelé akkor menjen a manóért és úgy haza. Semmiképen nem tudtam volna menni érte, mert az egész délelőttöm hasmenésből, hányásból, fekvésből állt. Hát nem nagy meglepetésre egész úton szaladgált hazafelé, jól volt, itthon is elvolt, bár estére mikor segíteni kellett volna, rögtön csak feküdt és nem érezte jól magát. Gyakorlatilag egész éjjel fenn voltunk. Hol Manócska miatt, hol én görcsöltem be, szegény apucit nagyon sajnáltam, viszont eljutottunk arra a pontra, hogy kell valaki, mert ha mind a ketten betegek vagyunk apuka sem bír pihenni meg a háztartás sem halad. Reggel apósom hozott lázcsillapítót mert tegnap délután elfogyott, így estére hütőfürdő és a maradék Cataflan ment neki. Elég rég óta ébren van, reggel el akartam vinni dokihoz, amikor ráeszméltem, hogy apukánál van a taj kártyája, - hát hol is lenne ő szokta vinni - így holnap lesz a dokiból bármi. Hétfőn mennie kell bölcsibe bármi lesz mert nekem meg dokihoz kell mennem és oda nem tudom magammal vinni.
Tegnap délelőtt még volt annyi lélekenergiám, hogy belépjek a postára befizetni a számlákat, hazafelé már kiséretet kaptam annyira rosszul lettem. :S Meleg is, jól sem vagyok, úgy minden. Voltak itt a gyámügytől is hát miért ne lettek volna... Norcival probléma van, felinvitáltam, leültünk, elkezdte sorolni a dührohamait, az agresszióját és hogy ez így nem jó, bölcsibe nem mehet már, jogilag sem viszont ovodába nem veszik be, nem tartják a gyerek miatt a hátukat és lakcímkártyánk sincs, így ha nem jelentkezünk be és intézzük el a végén mi leszünk megbüntetve mert elmúlt 3 éves és köteles menni... Végighallgattam, majd "mosolyogva" közöltem, hogy tudom mi a probléma, ADHD-sak vagyunk, ezzel sokat kezdeni nem tudok, fejlesztést kap a gyerek, sem pénzem, sem energiám, hogy havi több tizezerért plusz terápiákra járjon. Tudom, hogy kevés de akkor harcolják ki ők az oktatás és egészségügynél, hogy több fejlesztést kapjon mert ez édes kevés. szóval kijöttek, hogy felidegeljenek és hogy közöljék, hogy bár nem én vagyok a hibás az ügyben mi minket fognak büntetni ha nem teszünk valamit.
Betegen
2012.06.14. 10:26Címkék: betegség este bölcsi anyuci
A bejegyzés trackback címe:
https://feher.blog.hu/api/trackback/id/tr834587488
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.