Kedden este volt egy kis összezörrenésünk Apucival, aminek az lett a vége, hogy lelépett skyperól. Én még a gép előtt maradtam, úgy két óráig és gondolkoztam a dolgokon. Úgy döntöttem másnap délután kimegyek a temetőbe meglátogatni egy nemrég elvesztett barátom. Szerdán egész délelőtt aggódtam, hogy hol mi lehet az én kedvesemmel, mert összesen két levelet kaptam tőle.  Reggel írt és hívott is, de nem vettem észre, mert Norcókám eltüntette a mobilom. Délbe leültem megetetni a kis lurkót, amikor megcsörrent a mobilom, addigra már előhalásztam. Apuci hívott. Hezitáltam, hogy felvegyem-e, de végül felvettem. Négy szót mondott: "Gyere ki az udvarra". Nemértettem miért, de kimentem és legnagyobb meglepetésemre ott állt a kapuban. Egy levéllel és egy csokor rózsával, de ami a legfontosabb szíve összes szeretetével. Nem tudtam mit mondjak, nagyon örültem neki, hogy itt van, elképesztően, de egyben haragudtam is rá, mert ez azt jelentette, hogy sem órára nem ment, sem más fontos eseményekre. Bár ennél szebb s romantikusabb bocsánatkérést még nem kaptam. Ez a pár nap együtt nagyon jó volt arra is, hogy jobban megismerjük egymást. Ma megy haza, szerdán megyünk hozzá, legalábbis eddig úgy néz ki...