Tegnap este óta sokat gondolkoztam, hogy írjak-e én is, aztán úgy döntöttem uccu neki. Nem fogom mégegyszer ugyan azt leírni csak néhány hozzáfűznivalót.
Ki vannak akadva egypáran miért nem szóltunk előre. Nos tisztázzuk, nem kicsi sem az én sem a párom családja (mert ilyenkor persze a két éve nem látott rokonnak is szólni illik különben besértődik) és ha mindenkinek egyesével szólok, hogy figyi esküdünk az nem kicsi telefonköltség. Mert üzenni nem illik, sőt ha már illendőség, ez nem is telefontéma, szóval marad a "meghívó" mi esetünkben értesítő. Mire kibogarásszuk, hogy mindenkinek a címe megvan-e és mindenkinek él-e, aztán pedig az értesítő költsége és akkor még a postáról nem is beszélve. Nem volt és nem is akartunk áldozni több tízezret arra, hogy mindenkit időben kiértesítsünk. Ha pedig mégiscsak szólunk akkor illik meghívni is az embereket, legalább egy ebédre, viszont jelen esetben még a tanukat sem tudtuk meghívni hozzánk sem. Vagyis anyagi szempontból nem jött volna össze, etikett szempontjából megint csak nem lett volna helyes. Ha már esküszünk és két tanúval csak akkor ez a legcélszerűbb megoldás. Egy éve volt az eljegyzés akkor is a rokonok nagy része (a rokonság mindkét felére egyformán értve, nem fogom mindig kihangsúlyozni) még egy "Gratulálok" szót sem tudott elereszteni, pedig ezt is ILLETT volna. Akkor ha már nem is gratulál és nem is érdeklődik, akkor minek hívjam esküvőre hisz nem érdekli...? Ugye? Amennyit ad az ember ugyanannyit kap vissza és a rokon megnevezés nem azt jelenti, hogy "beléd is rúghatok akkor is szeretsz mert genetikailag összetartozunk". Szóval ha már kimorzsáztuk az etikettet és kitárgyaltuk a pénztárcánkat - apropó pénztárca, arra sem emlékszem, hogy bárki megkérdezte volna valaha, hogy mikor lesz az esküvő hisz jegyesek vagytok, vagy valaki felajánlotta volna hogy beszáll a költségbe, de azóta mióta megtudta lassan mindenki szintén senki nem szól, hogy figy mi van... - akkor hagy merjem megemlíteni, hogy mióta együtt vagyunk volt két vetélésem, ez a baba sorsdöntőként jött, vagy elvetetjük és akkor vele együtt a tumort is kiveszik a méhemből, ami 90% hogy méhemmel együtt történik, vagy megtartjuk és ha túléli a tumort akkor szülés után veszik ki. Kvázi fennállt a lehetőség, hogy utoljára fussunk neki a KÖZÖS gyerekvállalásnak. Ha már eddig eljutottunk akkor várható volt hogy esküvő lesz mind részemről a komolyság és elkötelezettség jelképeként, mind az apuka részéről, illetve egy kicsit azért is, hogy az a néhány ember aki szeretne szétszedni vegye végre észre magát, most már végképp nem fog sikerülni. Kielemeztük az egészségi állapotunkat is, van még valami? Igen, eszembe jutott...
Blog. A napló egy könyv, amibe az ember leírja örömét bánatát, a blog ennek online, nyilvános formája. Nem azért jött létre, hogy kielemezzem gazdasági, politikai, etikai és egyéb helyzetünket és elmondjam a nagyvilágnak milyen szar nekünk, mert ha nem lenne az akkor is írnánk. egyrészt, az ember megnyugvást talál abban, hogy kiírja bánatát, másrészt ha egy olvasó erre talál és hasonló kérdéskör merül fel a fejében lehet a mi esetünkből tud tanulni. illetve mindenki tudja, közösségi portálon utol lehet minket érni, ami ingyen is van ha az embernek van net hozzáférése, telefon hol van hol nincs és azért külön plusz pénzt kell csengetni. Szóval ez és a többi személyes blog azért íródik, hogy mind az ismeretlenek, kik valamire választ keresnek, mind az ismerősök, akik tudni szeretnék mi van velünk olvashassanak, akinek böki a csőrét nem kell kattintani rá, akinek nem az pedig olvassa és örüljön velünk, minden apróságnak is.
Nos azthiszem mindent hozzáfűztem az előző poszthoz, amit szerettem volna.
Végtére is köszönöm én is minden ismerősnek és ismeretlennek, akik segítettek valamilyen módon. Segítettek, mert segítség egy "hogy vagy?" pár szó, egy ölelés, pár perc az életükből és akkor még az anyagi részét nem is említve. Aki volt már padlón és kiborulva az tudja mennyit ér egy mosoly és az ha az ember felől érdeklődve, engem is szedett össze pár hete is a férjecském a padlóról mert már nem láttam kiutat és a teljes elutasítés szakaszában voltam, amikor én voltam a leghálásabb, amikor egy ismerőssel találkoztunk és - igaz én 1-2 alkalommal láttam - de boldogan gratulált és megölelt, pedig épp akkor siettünk valahova és nem volt időnk beszélgetni. Szóval mindenkinek tanácsolom, egy mosoly ingyen van és nem tudod milyen állapotban van a másik még ha vissza is mosolyog, ne bántsd meg feleslegesen. 
Azoknak akik pedig arról magyaráznak, hogy mit hogy kéne tenni, az illemet okítják, de maguk sem értik csak annyit tudok üzenni nézzenek mélyen magukba. Ez nem az ismerősöknek szól mert nem meglepő módon aki nem ért vele egyet az egyszerűen nem fűz hozzá semmit csak azoknak akik elvárnak dolgokat de azt nem nézik ők milyenek. Az élet egyszerű, amit adsz azt kapod cserébe, ha kedves vagy kedvesek hozzád, de ha morgolódsz más is ezt teszi veled és akkor nincs min csodálkoznod. Aki ismer az tudja, hogy én is ilyen vagyok, akinek kell annak az elején még illemből jópofizok, de ha látom, hogy még illemből sem teszi meg akkor én sem fogom.