. . . a gonoszság ellepi a földet, és megállíthatatlanul tör előre.

Nem igazán szoktam a nevem koptatni blogban, ritka esemény, hogy általam írt leírás kerüljön közkincsre. Most megint eljutottam odáig, hogy kardot (tollat illetve már csak billentyűzetet) ragadjak.

Az elmúlt időszakban eljutottunk a "nagyon nagyon nagyon rossz" helyzetből odáig, hogy még egy nagyont elé tegyünk. Nem kertelek: nagyon a padlón a vagyunk. Kb 2 hét múlva ki kéne fizetni az albérletet, sajnos fogalmam sincs hogy honnan. Venni kéne itthonra egy két dolgot, nem is keveset.

A gondok ellenére, hála az isteneknek gyarapodik a mi kisebbik kincsünk anyuci pocakjában, és érezhetően jól érzi magát. Mivel ez a lakás nem teszi számunkra lehetővé, hogy itt maradjunk szülésig, ezért most alternativ megoldásokat keresünk.

Eme gyönyörű olimpiai évben, az esztendő ötödik hónapjának végén, akkor amikor Nap anyánk húszon ötödszörre tekintet le reánk, összefűztük hivatalosan is az életünket. Eljegyzés után egy évvel, nem hiszem hogy ez egy meglepő húzás. Nem mintha egy papír sokat számítana, de nem is ezért volt.

Ez a blog nem azért közvetíti a helyzetünket, hogy idegenek lássák, hogy bajban vagyunk - különben sem sok embert ismerek aki a szabadidejét azzal tölti, hogy vadidegenek blogját olvassa, és röhög a markában, mennyivel jobb neki - hanem azért mert unalmas elismételni minden egyes embernek, aki segíteni szeretne, hogy mi a helyzet. Aki akar, ez alapján tudja miben tud segíteni, tudja hol ér el minket, szóval ha akar, tud pont.

Voltak fent nálunk ismerősék, felugrottak, hogy ugorjunk ki velük a Desedára. Nem nagy dolog, de a családnak jót tett kicsit a kimozdulást, hónapok óta először láttam igazi mosolyt feleségem arcán, és Norbi is nagyon jól elvolt. Társaság, kikapcsolódás, nagyon sokat dobott, hogy 5 percre igaz de kettesben voltunk Ilussal, nagyon jó volt. Segítség volt ez is. Pár napra rá egy éjszakát nálunk töltöttek, elötte egy napot, utána egy felet, Norbi nagyon jól elvolt; nem volt levegőnek nézve élvezte a sok embert, nem zavarkoldót eljátszott egyedül, néha kért valakit maga mellé, de nagyon jól eltelt az idő, jól aludt, nyugodtabb volt mint egyébként.

Megismerkedtünk közbe egy úriemberrel, akivel szintén nagyon jól elvan Norbi, egy telefonba került, és elugrott segíteni 5percet, hogy vigyázon addig a gyerekre, amíg körbenéztünk a bababörzén, amin igaz kerestünk 3000 forintot, el is költöttük ruhára a két csemetére.
 

Sok embertől megkaptam már, hogy komolyan gondolom e ezt az egészet amit müvelek. Házasság, gyerekek. De köszönet az isteneknek, jól vagyunk boldogok vagyunk, és nagyon sokan rájöttek, hogy jó ez így. Amitől legjobban féltem, de aztán kiderült, hogy pont attól az embertől kapom meg a legkönyebben az áldást akit a legközelebb érzek magamhoz. A családban így elsőként tudta meg az örömhírt (igen. van akinek az) Mind a négyünknek. Nekik, köszönöm. Azt hisszem joggal hívom őket ezek után barátainknak, rokonainknak.

Aki háttérben érzi magát, attól bocsánat. Jellenleg nem áll módunkban mindenkit egyesével kiértesíteni. Utólag sem. Ellőre a tanúk tudtak róla, mert nem akartam sértődést, hogy neki lett mondva nekem nem, ő meg lett hívva, mi nem - ugyanis jellenleg senki nem adta oda a pénztárcáját, hogy rendezetek esküvőt, pedig lássuk be, hogy várható volt, hogy megtesszük.  Ha meg kihírdetem, hogy 25én házasodunk, akkor ugyis mindenki ott akar lenni, és azt elkerülve hogy kifizethetetlenül magas számlába torkoljon egy papíros aláírása, így előztük meg.

Az eddigi gratulációkat köszönjük! Nagyon jól estek! Aki még szeretne gratulálni, szívesen vesszük, bár érte egy köszönömön kivül sokat nem tudunk nyújtani.

"rocker vagyok vállalom/ jót és rosszat elbírom/ a lármát a zajt, / a fényt és a bajt"
Pokolgép - üzenem annak aki bírálna, és többet hozzátenni nem szeretnék. Vagy jót vagy semmit.
 

Jah és mindenkinek, aki eddig segített, köszönöm, az egész család nevében, ha csak annyit is tett, hogy küldött egy mailt, hogy itt van munka, lehet hogy érdekel téged, azokon keresztül , akik szántak ránk pár percet az életükből, azokig akik anyagilag is megsegítettek. Mindenkinek, tényleg köszönjük, de sajnos még nincs vége az egésznek, és amíg nem lesz meg a hely ahová hazahozzuk a picit addig nem is lesz. Ennyit szeretnék csak - munkát és egy kis zugot, ahová hazahozhatjuk a picurit. Aki akár csak egy fél lépéssel közelebb repít ehhez, hálás leszek. És nem fogok megfeledkezni róla.